#Schmitt Pál doktorija




Plágiumgyanú Schmitt ellen: a Fidesz szavazói töretlenül bíznak az elnökben
 

Plágiumgyanú Schmitt ellen: a Fidesz szavazói töretlenül bíznak az elnökben

A Medián közvéleménykutató által megkérdezettek 90 százaléka értesült a Schmitt Pál államfő doktori disszertációja kapcsán felmerült plágiumgyanúról; 25 százalék spontán módon meg is említette mint olyan témát, amely az utóbbi hét hírei közül a leginkább felkeltette a figyelmét. Az emberek jó kétharmada (69 százalék) azonban a saját állítása szerint csak felületesen foglalkozott az üggyel, és mindössze ötödrészük (21 százalék) mondta, hogy alaposan tájékozódott.


Schmitt Pált tüntetők és ünneplős diákok várják Egerben
 

Schmitt Pált tüntetők és ünneplős diákok várják Egerben

Az egri szocialista önkormányzati képviselők már készülnek Schmitt Pál „fogadására”, míg a Dobó István Gimnázium vezetése arra kérte a diákokat, jöjjenek ünneplőben. A plágiumbotrányba keveredett köztársasági elnök stábja az utolsó pillanatban módosított Schmitt – hétfőn még fixnek gondolt – programján.

hvg.hu hvg.hu

Plágiumbotrány:
 

Plágiumbotrány: "Nem bújhat ki a SOTE a vizsgálat alól"

A SOTE vizsgálatát sürgette Schmitt Pál plágiumgyanús doktorija miatt a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöke. Bazsa György azt mondta a hvg.hu-nak, az egyetem ebben az ügyben nyilatkozatokra alapozva tette közzé korábbi állásfoglalását, amely szerint nincs szükség semmilyen vizsgálatra. Nikolaj Georgiev saját kutatótársának, a lapunk által megkérdezett Hristo Meranzovnak soha nem említette, hogy valaha is együtt végeztek volna tudományos tevékenységet Schmitt Pállal.

hvg.hu hvg.hu




„Főbenjáró bűn”: Schmitt a mai rendszeren nem csúszna át
 

„Főbenjáró bűn”: Schmitt a mai rendszeren nem csúszna át

Ha száz százalékosan beigazolódna, hogy Schmitt Pál valóban plagizált doktori disszertációjának megírásakor, ma szakdolgozatként sem menne át a rendszeren az írása: a megrovástól a kicsapásig több verzióval is számolhatna. Bár nem mindenhol veszik egyformán szigorúan a helyesírási hibákat a diplomamunkáknál, egyes felsőoktatási intézményekben nagy valószínűséggel e rostán sem csúszna át az államfő.

Tossenberger Adél Tossenberger Adél


Schmitten keres új fogást egy doktorandusz
 

Schmitten keres új fogást egy doktorandusz

Az, hogy az Európai Parlament honlapján Schmitt Pál életrajza még mindig úgy szerepel, mint akinek PhD-fokozata van, nem egyszerű pontatlanság, hanem nagyon súlyos csúsztatás - véli az El Mondo blog szerzője, aki a minap fejezte be doktori disszertációját.

hvg.hu hvg.hu